Valahol mintha láttam volna róla egy cikket, de nem hiszem hogy elolvastam. Felmarkoltam egy narancsosat, és tipliztem haza, nehogy elkapjon a készülődő vihar. Itthon gyorsan utánaolvastam pontosan mi is ez a Shiazo. A lényeg, hogy olyan spéci kavicsok, amik magukba szívják a glicerines aromát, és így dohány nélkül lehet vízipipázni. Ráadásul újrahasznosítható, hiszen a már elfüstölt kavicsokat átmosva,újabb adag aromával összekeverje ismét elpöfékelhetjük.

Kibontva a műanyag tégelyt nagyon erős, savanyú narancs illat csapta meg az orromat. A melaszos lötty a tégely alján gyűlt össze, de a tetején lévő kövecskék is elég nedvesek. A pipa megtömése ugyanúgy zajlik, mint ha dohányt használnék. A füst egy kissé lassabban indul meg, mint amihez hozzászoktam, de néhány perc múlva úgy füstölök mint egy Trabant. Az ízre sem lehet panasz. Nem túl erős, de azért érezhető. Külön plusz pont jár az összehajtható műanyag kiskanálért, amit a tégelyben találtam.

Előtte azonban néhány szót az Aladin Bamboocha nevű bambuszszénről, amelyet most próbáltam ki először. Egy csokiszelet szerűen, három részre tagolt, könnyen törhető szénről van szó. Egy egykilós dobozban 40 rúd, összesen tehát 120 kocka található. Egy kocka valamivel kisebb, mint a Cocobrico kockák, így hamarabb beizzanak, és egy kicsit kevesebb ideig is izzanak. Mellékíze nincsen, viszont baromi sok hamu és korom termelődik az égés közben.

Mivel január óta nem volt alkalmam pipázni (leszámítva egy alkalmat szeptemberben keresztapáméknál), türelmetlenül vetettem rá magam a dohányokra. A Basha szőlővel kezdtem.

A csomagolásra most nem térek ki, olyan mint a többi Nakhlánál. Először kibontva a dobozt, nagyon erős bor illat csapta meg az orromat, ami nálam nem egy nyerő pont, mert nem szeretem a borokat. Tovább szagolgatva azonban kezdtem megszokni az illatot, ami ekkorra inkább egy kékszőlős Mirinda zamatát idézte fel.
Maga a dohány nem túl jól aprított, és botocskákat is tartalmaz. Inkább ragacsos mint nedves, ahogy azt már megszoktuk a Nakhlától.
Megtömtem a kerámiát, majd az alufóliára raktam az izzó bambuszszenet, és szívni kezdtem. Néhány másodperc után hatalmas füstfelhőt fújtam ki, azonban az íz koránt sem volt olyan intenzív, mint vártam. Nagyon enyhe, édeskés íze volt a füstnek, de a szőlő aromát hiába próbáltam keresni benne. Így kissé csalódottan pöfékeltem tovább ezt a teljesen átlagos dohányt. Persze az is lehet, hogy csak rossz dobozt fogtam ki. Viszonlag régi dohány lehet, mert még nem volt rajta zárjegy, igaz így 170 forinttal olcsóbb volt, mint a zárjegyesek.

A Nakhla barack volt a következő, amit kipróbáltam. A csomagolása és aprítottsága a megszokott, illata nagyon tömény és kommersz. Füstölés közben kevésbé tömény az íze, de jól érezhető. Továbbra is kommersz és mű, enyhén mosogatószerre emlékeztető, de korántsem olyan mértékben, mint az általam korábban kóstolt barackos dohányoknál (Hennawy és Waha). Érdemes kisebbeket szívni belőle, mert felkavarhatja az ember gyomrát, de nem vészes. A füstje hatalmas és tömör, ahogy szeretjük. Nem lopta be magát a szívembe, de mivel nem is egy überkirály dohányra számítottam, nem csalódtam nagyot.

Ószom.

A Slipknot egyik alapítótagját, a zenekar basszusgitárosát, Paul Deadrick Gray-t, ma (május 24.), helyi idő szerint 10:50-kor, az Iowa-i Urbandale egyik hoteljében holtan találták.

Nyugodjék békében.

Lehet nemsoká egy kis életet verek a blogba, legalábbis néhány bejegyzés erejéig. De nem túl valószínű, igazából leszarom…

Egyébként egész jól néz ki. Leszámítva azt a köztudott tényt, hogy a japánok béna színészek. Bár van egy olyan érzésem, hogy elbasszák a plotot, és csak egy jól kinéző eksön múvi lesz az egészből. Sebaj, majd megnézem és röhögök egy jót rajta. Aztán felőlem jöhet egy Hollywood remake is.